Eltelt. Ezen is túl vagyunk. Végre vége. Hú, azt hittem, sose lesz vége. Ezek az első reakciók, amikor megkérdezel valakit (no persze az osztálytársaidat és nem a tanárokat), hogy mit gondol a tanévről. Na, ja, miért sietteted az időt, hallom anya megjegyzését, amikor én is fölsóhajtok, hogy ismét már csak a bizonyítványosztásra kell várni, aztán vége - végre.
„Olyan gyorsan ment el, el kell gondolkodni, mi is történt az évben”-mondja ki a bölcsességet az egyik lány az osztályból. Azt mondta, „nem vállalja a nevét és arcát”, pedig ez nem titkos információ. Szerintem mindenki így van ezzel. Kell egy kis idő, hogy végigpörgessük a naptárat visszafelé. Az azonban kiderült, hogy minden évfolyam máshogy élte meg az évet: aszerint, hogy ki hányadikos, mást és mást tartott fontosnak.
Az elsősök örültek annak, hogy épségben túlélték a „beavatást”, a gólyahetet. Ez volt a meghatározó számukra, akár nekünk hajdanán. Az elsősök a sítábort is bőszen emlegették, ami ugyancsak nem a tanulásról, hanem a kikapcsolódásról és a barátokról szól.
Amúgy ez jellemző, a felsőbb évfolyamosok is inkább a programokat emlegették, mintsem a jól sikerült matekdolgozatokat. Sokan a szelektívhulladék-, azaz palackgyűjtést és -taposást tartották élménynek. Takács tanár úr is ezt emelte ki elsősorban a sportesemények és sikerek mellett – természetesen.
Aztán jók voltak a diákcsereprogramok. Ezt az ötödikesek vágták rá a kérdésre, hogy mi tetszett a legjobban. A végzősök viszont az egész évet az érettségi árnyékában tölthették, és nem volt közülük senki, aki ne ezt hozta volna elő. Megértem…
Amiről azonban mindenki szívesen beszélt, az a tanárok színielőadása volt a TDN idején. Hatalmas meglepetés volt, és igazán nagy siker. Talán mert mégiscsak jobb, ha a tanárok színielőadást adnak, mint a táblánál egyest. Na, szóval, Csiky Gergely örülhetett volna, ha látja a hétköznap komoly tanárainkat a színpadon átszellemülten játszani.
Persze mi se maradtunk el a drámai fordulatainkkal. A diákelőadásokat mindenki élvezte, az is, aki játszott, és az is, aki csak súgott. Ilyenkor, ha nem is sok időre, közelebb kerülnek egymáshoz a klikkek, mert hát a közös siker a fontos. Sajnálom is, hogy jövőre mi már nem adhatunk elő. A következő tanévben ekkor már a szalagavatónkra, no meg az érettségire készülünk.