Tisztelt Takács Zoltán Tanár Úr!
Legyen szabad visszaidézni azt a megható augusztus 28-i találkozásunkat, amire mi már nagy várakozással készültünk, és amit öntől kaptunk.
Én az alsó kapuhoz érkeztem először, felfelé baktatva, és nemcsak az emelkedő miatt lett szaporább a pulzusszámom, de megpillantottam az "oroszlános kilincset", és a kedves, éppen akkor és ott tartózkodó (talán a zarándokot fogadó) tanár urat.
Jóleső érzés volt. Ezután a Főbejáratnál várakozó osztálytársaimhoz csatlakozva, megnyílt előttünk a nagykapu, és beinvitált bennünket a múltunk egy szegmensébe.
Eligazító, finom regiszterű segítséget kaptunk, még a fotó készítéséhez is!
Megismerhettük a gazdasági vezető asszonyt, megállva egy fejhajtásra a Hősök Fala előtt, még a" kisharangot" is megkongatta, hogy emlékezésünk teljesebb legyen.
Beléphettünk a csodálatosan felújított bútorzatú tanári szobába, ahol ismét csak felidéződött a múlt emléke, ami nagyon megható volt, különösen úgy, hogy átnyújtott részünkre egy-egy évkönyvet is, amiből még többet megtudhattunk szeretve tisztelt "alma-materünk” elmúlt eseményeiből. Mindezen ünnepi közreműködéséért, fáradozásáért ezúton is még egyszer köszönetet mondunk. Mivel most egy új tanév eleje van, a tanári szoba megigéző, varázslatos atmoszférája késztetésére engedje meg, hogy a tantestület minden tagjának erőt, jó egészséget, boldogságot kívánjunk áldozatos, küzdelmes, de maradandó munkájukhoz, mi, itt- az 1953. évben a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett diákok.
PS: Merthogy őrzők vagyunk, és őrizzük meg emlékeinket, "nehogy végleg elvesszenek, és ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen s kétesebb a jövő."
Tisztelettel: dr.Szánthó Géza
