06. 29. - Első nap
Mivel a nyaralónk közel van Vízvárhoz, az első táborhelyünkhöz, engem kocsival vittek a vasútállomásra szüleim, ahol vidáman üdvözöltük egymást a barátnőimmel. Az odaút élményei kimaradtak számomra, de a többiek mondták, hogy nagyon meleg volt a vonaton. Elbúcsúztam a családomtól, és kezdetét vette a kaland. Egy hosszabb séta után megérkeztünk az első táborhelyünkre, amit, visszagondolva a többire, talán az utolsó előtti helyre tennék. Hihetetlen mennyiségű szúnyog és bögöly volt, amik valószínűleg szúnyogriasztó-immunisak voltak, hiszen bármit kentünk magunkra, csak még több utálatos lény szállt ránk. Ezenkívül egy 2 férőhelyes kerti (vagy inkább erdei) budiban lehetett az embernek elvégezni a szükségét.
Amíg a nagyobb csomagjainkra vártunk, a lányokkal francia kártyáztunk, és megtanítottak pár nagyon jó játékra, amiket azóta itthon is sokat játszunk. Mikor megérkeztek a csomagok, én és a barátnőm megpróbáltuk felállítani a sátrunkat, de elég nehéz volt beleütni a földbe a cölöpöket, mert ügyesen egy fa közelében táboroztunk le, ahol a gyökerek nem igazán voltak jó helyen… Végül szerencsére sikerült, és a nap végére remekül berendezkedtünk.
Mielőtt elmentünk volna zuhanyozni a közeli presszóba, úsztunk egyet a Drávában. Nagyon kellemes volt, hiszen vízpart ide, vízpart oda, a hőség itt is nagy volt. Fürdés után ellátogattunk a zuhanyzóba, ahol 200 forintért lehetett használni a remek minőségű zuhanyzót, elválasztók nélkül, 3 zuhanyfejjel és döglött poloskákkal a padlón. Egyébként nem volt olyan vészes, sokat nevettünk. Este kicsit későn feküdtünk le, hiszen sok minden megtárgyalni valónk volt az elmúlt egy hét szünidőről. Körülbelül hajnali egykor aludtunk el, azzal a boldog tudattal, hogy az első nap remekül sikerült.
06. 30. - Második nap
Reggel nem kellett túl korán kelni, körülbelül fél kilenckor másztunk ki a sátrainkból. A reggelit a tanárok és a túravezetőnk, meg egy másik bácsi, aki az ételért volt felelős, hozták egy közeli boltból. Mindannyian segítettünk felvágni a zöldségeket, kolbászt, sajtot és sonkát. Ezek után kisebb csoportokban leültünk az asztalokhoz, és megreggeliztünk. Mindenki kapott egy zsömlét is az útra, hiszen aznap már eveztünk is a Dráva mellékágaiban.
Reggeli után a túravezetőnk tartott egy tájékoztató beszédet, majd a megbeszélt csoportokban kerestünk magunknak egy kenut, és vízre szálltunk. Én a barátnőmmel és egy fiú osztálytársammal voltam egy hajóban. Később ezt a hajót viccesen el is neveztük „Csend” hajónak, mert egyikünk sem beszélt túl sokat… Ahhoz képest, hogy előtte még csak párszor eveztem kenuval, egész gyorsan megszoktam. Igaz, ezen az első úton még minden egyes vízirózsát kikerültünk, de sebaj :-) Mentünk egy kört a kenuinkkal, kipróbáltuk milyen, ha oldalba kapja a hajót a sodrás, és láttunk pár állatot is, például egy hattyút, aki, mikor meglátott minket, elkezdett hihetetlen sebességgel szaladni a vízen, szárnyaival csapdosva („Nézzétek, mint egy F1 autó!”), valamint egy őzike is átszaladt előttünk az úton („Odanézz, szarvas!”). Ezen kívül sok gyönyörű szitakötővel találkoztunk, és persze bögöly barátaink sem okoztak csalódást…
Hazafelé megálltunk egy helyen, ahol nagyon erős volt a sodrás, és lehetett fürdeni. Vicces volt, ahogy lesodródtunk a szigetecske tetejétől a végéig, de sajnos a végén már csak egyedül úszkáltam, mert a barátnőim inkább kint álltak, és kagylót gyűjtöttek.
Mikor hazaértünk, elkezdődtek az előkészületek a paprikás krumplihoz. A hagymapucolás olyan meghatóra sikeredett, hogy mindenki zokogva törölgette a szemét. Amikor elkészült a vacsora, gyorsan leültünk az asztalokhoz, megettük (finom volt, bár a virsliket eladományoztam), majd elmentünk a csodás zuhanyzóba, amit már egészen megszoktunk, csak szúnyog barátaink ne lettek volna annyira buzgók az esti órákban… Visszafelé kissé viccesen nézhetett ki, ahogy valami érdekes, kéz- és lábcsapkodós törzsi táncot jártunk… Ezen a napon kénytelenek voltunk egy órával korábban elaludni, hiszen másnap várt az egész tábor leghosszabb evezős része, 39 kilométer.
07. 01. - Harmadik nap
Ma kicsit korábban keltünk, már nyolckor talpon volt majdnem mindenki. Reggeli után gyorsan felszedtük a sátrainkat, összepakoltunk minden dolgot a furgonba, ami utánunk szállította, majd vízre szálltunk. Az első kilométer viszonylag eseménymentesen zajlott, majd egy kritikus résznél megtörtént az első, és egyben egyetlen borulás. Az osztálytársaink estek bele a vízbe, mivel nehéz volt kikerülni a vízben lévő uszadékfát úgy, hogy a másik oldalon zátony volt, és erős, oldalra húzó sodrás ejtette csapdába a kenut. Valószínűleg nekünk sem sikerült volna átslisszanni, ha nem pattanunk ki rögtön a csónakból, hogy segítsünk, így a mi csapatunknak csak át kellett tolni a kenut a nehéz részen.
Ezek után szerencsére nem történt semmi baj. Evezés közben más hajók zenével szórakoztatták a mellettük elhaladókat, valamint a természetet („Sör, bor, pálinka!”), valamint a vállalkozóbb kedvűektől még magyar népdal átdolgozásokat is hallhattunk („Általmennék én a Dráván...”). Mi az élmezőnyben eveztünk, de néha lemaradtunk, hogy bevárjuk a többi osztálytársunkat. Az úton 10 kilométerenként tartottunk szünetet, így három megállóval eljutottunk Barcsra (kissé leszakadó karokkal, de töretlenül).
Az ottani táborhely maga volt a Paradicsom az előzőhöz képest, és talán az is közrejátszott, hogy nem kellett evezéstől megfáradt karjainkat teljes erőnkből a sátorcölöpök leszúrásának szentelni, hiszen a föld mondhatni vajpuha volt. Ezenkívül a szálláshelyen volt vízöblítéses toalett és büfé is. Egyedül a zuhanyzó okozott kisebb csalódást, mivel bár itt a döglött poloskák elmaradtak, de velük együtt a zuhanyfejek is, így lefelé forduló, zsiráfnyakat növesztett csapok alatt kellett fürödnünk. Ezért Barcs a második helyen végzett. Este, a 10 órai vacsora után (finom túrós csusza volt) megengedtünk magunknak egy kis lazulást (meg egy csokis jégkrémet), hiszen másnap csak feleannyit kell evezni, és éjfélig kártyáztunk a büféasztaloknál. Már hajnali egy óra volt megint, amikor elaludtunk.
07. 02. - Negyedik nap
Reggel fél kilenckor ébredtünk, és elhatároztuk, hogy ellátogatunk a barcsi Lidlbe bevásárolni. Először mind az öten útnak indultunk, de pár száz méter után rájöttünk, hogy aranyos Google Maps barátunk szerint a körforgalom zebra nélkül is gyalogosátkelőhelynek bizonyul, így egy nagyobb kerülővel juthattunk csak el a célig. Hogy a reggeliről le ne maradjunk, hárman visszafordultak, így ketten mentünk bevásárolni. Később kiderült, hogy a sietség felesleges volt, hiszen a hőség és a rövid táv (19 km) miatt csak kettőkor indultunk el.
Az út első 10 kilométerén a szokásos tempóban eveztünk az élmezőnyben. Hogy ne legyen síri csönd a hajón, bevetettük a jól ismert játékokat, mint a barkochba, Mr. X és hasonlók. A túra második felében viszont visszavettünk a gyors iramból, és szinte végig csorogtuk a maradék 9 kilométert, a kenukat összefogva.
Este nyolc körül értünk Szentborbásra, és nekiveselkedtünk a sátorállításnak, míg a vacsora (bolognai spagetti) elkészült. Nos, ha sátorállítási szempontból nézzük a helyet, ez volna az utolsó, mert szinte lehetetlen volt a földbe szúrni a cölöpöket. Legalább gyakorolhattuk a kreativitást, igazán csodás megoldások születtek! Viszont, mivel az égen gyönyörűen látszódtak a csillagok, nem voltak böglyök, és szállodába illó zuhanyzó volt a táborhelyen, én az első helyre tenném, vagy holtversenybe a barcsi szállással. A vacsora nagyon finom volt, és utána, kivételesen időben feküdtünk le, hiszen mind nagyon fáradtak voltunk, és a másnapi 35 kilométer sem ígérkezett piskótának.
07. 03. - Ötödik nap
Azért, hogy egy kicsit hamarabb megérkezzünk Vejtire, hajnali fél nyolckor volt ébresztő, és a gyors reggeli és pakolás után újra útnak indultunk. Nagyon szép volt a táj evezés közben, és az ég is gyönyörű kék színekben pompázott, felhők nélkül. A hajóban kifejlesztettünk egy nagyon menő játékot, a szóban akasztófázást. Egyébként, a végére már egész sokat beszélgettünk is.
Az utolsó 15 kilométer végén megint megpróbáltunk összekapaszkodni osztályilag a kenukkal, de hamarosan utolért minket a sereghajtó tanári hajó. Útközben sajnos nagyon megszeretett engem egy bögöly, de megpróbáltuk lecsapni a ”szent bögölycsapó papucsommal”, és böglyünk, megriadva a barátságtalan fogadtatástól, elmenekült.
Hosszas evezés után megérkeztünk az utolsó táborhelyünkre, az enyhén szólva nomád Vejtire. Itt nem volt zuhanyzó, ráadásul úgy tűnik, a bögölyke, aki evezés közben velünk tartott, tájékoztatta ismerőseit, így hihetetlen mennyiségű rovarral találkozhattunk. Például egyszer leterítettem a törülközőmet a sátor tetejére, és egyből 3 óriási bögöly szállt rá. Mondanom sem kell, Vejti került az utolsó helyre, főleg a zuhanyzó hiánya miatt… Természetesen ennek a helynek is megvoltak a szépségei, például nagyon jó volt a szénán aludni, ugyanis egy nagy réten vertünk sátrat.
Este rizses hús volt a vacsora, ami meglepően finom volt ahhoz képest, ahogy a nagyobb, és tapasztaltabb kenutáborozók beharangozták. Utolsó este lévén tábortüzet gyújtottunk, és az emberek egy része vacsora után egész sokáig ott maradt énekelni. Mi egy idő után visszavonultunk egy utolsó nagy kártyapartira, majd hajnali egykor már aludtunk is (az autentikus „Általmennék én a Dráván” altatódalra).
07. 04. - Hatodik (Utolsó) nap
Reggel fél kilenckor volt az ébresztő, és az utolsó reggeli után végérvényesen szedtük a sátorfánkat, majd vízre szálltunk a maradék 20 kilométerre. Olyan furcsa volt, hogy ilyen gyorsan véget ért ez az egy hét, hogy már nem is zavart a fáradt karom. Az időjárás csodás volt búcsúzóul, gyönyörű bárányfelhők voltak az égen, a víz pedig csillogva fodrozódott. Böglyök helyett kék kisasszony-szitakötőkkel találkoztunk. Amikor megérkeztünk Drávaszabolcsra, kiemeltük a kenukat a vízből, letakarítottuk róluk az iszapot és más szennyeződéseket (nálunk például zsömlemaradványok voltak - nem tőlünk…), majd búcsút vettünk a hajóktól, és elgyalogoltunk a buszhoz, ami hazavitt minket.
Körülbelül fél órát sétáltunk, és épphogy elértük a buszunkat, amiről kiderült, hogy nem kell leszállnunk róla tíz perc után, hanem végig vitt minket a Keleti Pályaudvarig, aminek nagyon örültünk. Hazafelé már egy kicsit használhatatlanok voltunk a fáradtság miatt, én például szinte végig olvastam. Dunaújvárosnál megálltunk egy pihenőre, aminek az lett az eredménye, hogy kifosztottuk a fél benzinkutat (én legalábbis rengeteg ételt vettem, mert a Lidlben szerzett túlélőcsomagom már elfogyott). Amikor megérkeztünk, kicsit szomorúan vettünk búcsút egymástól, de megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk.
Nekem nagyon nagy élmény volt ez az evezős tábor, már előre várom a következőt, és mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki egyszer!
